„Karó közt a potyka” – halászati kiállítás - JPM Természettudományi Múzeum

„Karó közt a potyka” – halászati kiállítás - JPM Természettudományi Múzeum

Izgalmas és ősi mesterség fortélyaiba, szakmai titkaiba avatja be az érdeklődőket a Janus Pannonius Múzeum új időszakos kiállítása. A szeptember 7-én 15.30-kor nyíló, „Karó közt a potyka” című tárlat a kisszerszámos halászat rejtelmeibe kalauzolja a látogatókat a JPM Természettudományi Múzeumában (Pécs, Szabadság u. 2.)

Az értékesebb halászóvizek már a középkorban földesúri tulajdonba kerültek, de a kevésbé értékeseken még sokáig fennmaradt a szabad halászat lehetősége. A paraszthalászok, akik csak kiegészítő foglalkozásként halásztak, főleg télen és tavasszal (a mezőgazdasági munkák szünetében) jártak halért.

A 16–17. században a „köteles halak” – a tokfélék és a harcsa – főúri eledelnek számítottak, míg a „tömegzsákmányból” tartósított halat fogyasztották a jobbágyok, katonák és cselédek.

A halat sütötték, főzték, szárították, füstölték, sózták. A halászlé készítésének specialistái a halászok voltak, tőlük került a polgári konyhákba. A tájanként eltérő receptekben közös, hogy többféle halból, vöröshagymával, sóval, borssal és paprikával főzik. 2015-ben a bajai halászlé is hungarikummá vált. A 19. századra a táplálkozáskultúrában is megmutatkozott a folyószabályozások és mocsárlecsapolások hatása. A korábban halbőségéről híres vizeink halállománya jelentősen lecsökkent. 2017-től a Magyar Haltani Társaság kezdeményezésére március 20-át a halak napjává nyilvánították.

A „Karó közt a potyka – Kisszerszámos halászat” című tárlat látogatói informálódhatnak többek között a rekesztő, borító, szigonyos, hurokvető halászatról. A kiállítás szeptember 7-én 15.30-kor nyílik meg a JPM Természettudományi Múzeumában (Pécs, Szabadság u. 2.), és 2018. január 27-éig látogatható ugyanott kedd és szombat között 10–18 óráig.

Megosztom:     FacebookFacebook Nyomtatóbarát verzióNyomtatóbarát verzió


< vissza a programokhoz

HOZZÁSZÓLÁSOK


AJÁNLÓ - további programok a kategóriában

Jelenleg nincs program a választott kategóriában () az adatbázisunkban.